Négylábúakkal az élet

Négylábúakkal az élet

Hőguta a kutyánál

2019. június 27. - Groomer

kutyahoguta.jpg

Megérkezett az igazi nyár, kánikulával, hőségriadóval. Ilyenkor fokozottan kell vigyáznunk kedvenceinkre mert fennáll a hőguta veszélye! Kutyáink hajlamosabbak a hőgutára, mint az emberek, mivel testük hűtését szinte kizárólag lihegéssel tudják megoldani. Csak kis mértékben a talppárnák között vannak verejtékmirigyeik.

Hőguta akkor történik, ha a termelődő hő mennyiségét a szervezet nem képes leadni. A magas hőmérséklet olyan kémiai reakciókat vált ki, mely során leépítik a testből a sejteket, ami aztán kiszáradáshoz és vérsűrűsödéshez vezethet.A normál testhőmérséklet a kutyáknál 38-39 C fok. Ha a hőmérséklet eléri a 41 C fokot, a kutyát agykárosodás veszélyezteti, valamint fennáll a létfontosságú szervek leállásának kockázata.

Fontos hogy időben felismerjük a tüneteket melyek a következők:
-gyors lihegés
-tágra nyílt pupillák
-vörös íny és nyelv
-nyál megvastagodása
-szédelgés
-hányás
Súlyos esetben a kutya eszméletét veszti, kómába esik.

Ha kedvencünknél hőguta alakul ki azonnal állatorvost kell hívni! A szakember kiérkezéséig a kutyát árnyékos, hűvös helyre kell vinni és meg kell kezdeni testének hűtését! Locsoljuk le vízzel, vagy tegyünk nedves törölközőt a fejére, nyakára, nedvesítsük meg a nyelvét is, legyezgessük. Ha az állatorvos kiérkezésekor még mindig magasnak találja a kutya testhőmérsékletét hideg vizes beöntést vagy infúziót adhat neki.  A kutyát ellenőrzés alatt tartja a sokk, veseelégtelenség, szívrendellenesség, légzési nehézség elkerülése és vérrög kialakulásának megakadályozása végett. Ha állapotát stabilizálják is, szükség van további kezelésekre.

A legfontosabb a megelőzés!
Soha ne hagyd a kutyát az autóban!! 

A sétát a kora reggeli illetve esti "hűvösebb" órákra időzítsd,ha szükséges napközben csak villámgyors egészségügyi sétát tarts! Mindig legyen a kutya előtt friss víz. Az itatótálja olyan legyen amit nem tud könnyen felborítani. Kinti kutyáknak biztosíts árnyékos helyet, ha szereti a vizet lehet kitenni medencét neki, hogy önállóan is tudja hűteni magát, ha magától nem megy bele, akkor is nedvesítsük be a szőrét a legmelegebb órákban. Jó szolgálatot tehetnek a különböző hűtőmatracok és hűtőmellények.

A dupla-, hosszúszőrű kutyák illetve a "nyomott orrú" fajták nehezebben viselik a meleget, fokozottan ki vannak téve a hőguta veszélyének. 

+1 Tipp:
Jeges nasi:
Fagyasszunk le vizet, benne játékkal, jutalomfalattal, kutyánk által kedvelt zöldségekkel, gyümölcsökkel – az így kapott nasival azon túl, hogy elfoglalja magát kedvencünk, kánikulai napokon védhetjük a túlhevüléstől és a dehidratációtól is.
dog_diy_ice_treat_summer_outdoors.jpg

Három ritka kutyafajta, ami nem sűrűn jön szembe az utcán

Ma már rengeteg kutyafajta létezik, az FCI kb. 350 fajtát ismer el. Az alábbiakban három olyan kutyafajtát mutatok ami rendkívül ritka (legalábbis nálunk) mégis érdemes megismerni!

 

thai.jpg

thai-ridgeback1.jpgThai ridgeback

Amint a neve is utal rá thaiföldről származik, ősi vadászkutyafajta. Közepes nagyságú, szögletes felépítésű kutya. A hátán jellegzetes szőrbarázda fut végig, amelyben a szőrszálak a szőrzet többi részével ellentétes irányban állnak. A szőrzete nagyon finom, bársonyos tapintású, a kék különböző árnyalataiban, továbbá fakóbarna és fekete színben ismert. Szemének színe a szőrzet színétől függ. Éber, értelmes, mozgékony kutya. rendkívül kitartó. Gazdájához hűséges, de nem szolgalelkű. Olykor akaratos, meglehetősen független.

 

csehszlovak-farkaskutya.jpg

Csehszlovák farkaskutya

Egy viszonylag fiatal fajta. 1955-ben Csehszlovákia területén alakították ki a kárpáti farkas (Canis lupus lupus) és a német juhász keresztezésével. A cél egy a német juhásznál egészségesebb munkakutya kialakítása. A kísérlet végül nem érte el eredeti célját, mivel a farkasvér miatt a csehszlovák farkaseb viszonylag nehezen kezelhető, de a fajta mégis elterjedt annyira, hogy az FCI elismerje. Az utolsó, farkassal való keresztezés 1983-ban történt Libeovicében, azóta a tenyésztés zártan folyik, azaz csak csehszlovák farkaskutyák vehetnek részt a fajta további tenyésztésében. Küllemben a farkashoz hasonlít, nagy termetű,de nyurga, izmos. Jellemében is felfedezhetőek a farkas jegyek, nagyon ritkán ugat, inkább vonyít. Egygazdás, öntörvényű, a szocializációjára nagy gondot kell fordítani. Nem való első kutyának, tapasztalt gazdát igényel.

 

lundehund2.jpglundehund.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Lundehund

Norvégiából származik, eredetileg a lunda nevű madarak vadászatára használták (innen a név is). Munkája az volt, hogy a fészekből a gazdához juttassa a magukra hagyott fiókákat. A feladat elvégzését nem bízhatták akárkire, ugyanis a lundák sziklákon élnek, fészkeiket pedig azok üregeiben rendezik be. A fajta elképesztő vonásainak kialakulása is az alkalmazására vezethető vissza.  Több érdekes tulajdonságot tudhat magáénak. Mellső lábát már kicsi kölyökként is szét tudja tárni, úgy hogy vállai szinte merőlegesek legyenek a testre nézve. Extra lábujjai is fejlődtek. Mancsain öt-öt teljesen kifejlett lábujj van, ezek mellett pedig rendelkezik egy emberi hüvelykujjra hasonlító képződménnyel is. Ennek segítségével tud kapaszkodni a sziklákon.Fülét a sivatagi rókákhoz hasonlóan képes becsukni. Funkciója a szakemberek körében vitatott téma. Egyesek szerint a víz, és por elleni védekezés a célja, mások azt állítják, hogy ettől könnyebben befér a lundák üregébe, és a félreálló porc miatt hallását ugyanúgy képes használni. Hihetetlen a hajlékonysága, a nyakát képes hátrahajlítani, egészen addig, amíg a feje búbja nem éri a hátát.

A kutya külső élősködői (bolha,kullancs)

Itt a bolhaszezon!

Mondhatnám hogy a jó idő beköszöntével jelenek meg a külső élősködők is, de sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy már annyira enyhék a telek, hogy gyakorlatilag egész évben tart a szezon! Ezt mindenképp figyelembe kell vennünk az élősködők elleni harcban!

Külső élősködők alatt a bolha, kullancs mellett az atkát és tetveket is értjük, de én most csak az első kettőről fogok írni. Nézzük meg melyiknek mi a veszélye és hogyan védekezhetünk ellene!

bolha.jpg

Bolha

A leggyakoribb külső élősködő. A bolhák 1–4 mm nagyságú sötétbarna, szárnyatlan rovarok. Vérrel táplálkoznak. Három-négy évig is életben maradhatnak, jól bírják az éhezést, bár ha tehetik, naponta szívnak vért. A kutyabolha és a macskabolha az emberen is képes vért szívni, és ezáltal különböző fertőző betegségeket terjesztenek. Nyáluk allergiás reakciót válthat ki. A kutya- és a macskabolha köztesgazdája egyes galandférgeknek, melyek az embert is veszélyeztethetik. Éppen ezért ha kutyánk megfertőződött bolhával, a bolhaírtás után érdemes féreghajtót is alkalmazni. A nősténybolhák petéiket általában nemcsak a kutyákra, hanem közvetlen környezetükre is lerakják. Az állatokat csak a fejlett példányok keresik fel, ám a peték kedvező környezetben nagyon hamar kifejlődhetnek, így a bolhák száma nagyon rövid idő alatt a sokszorosára növekedhet. Ebből kifolyólag ha a kutyádban van bolha biztos lehetsz benne hogy a lakásodban is van! Ez már elég undorító ugye? A bolha elleni kezelést nem csak a kutyádon kell elvégezned, hanem az egész lakásodat (a kutya környezetét) is fertőtlenítened kell!
Szeretném megragadni az alkalmat és elmondani, hogy a rengeteg hitetlen ellenére igenis van, létezik bolhamentes kutya!! Nekem is van három! Tudom hogy nehéz kiírtani, de nem lehetetlen! Nincs mentség a bolhákra!
Na de mégis mivel védekezhetünk a bolhák ellen? A legfontosabb a megelőzés! Számos készítmény kapható, nyakörvek, spot-on-ok, stb. Nem olcsók, vagy ami olcsó azt ne is vedd meg, nem fog használni, a kutyatartás sokba kerül... Nekem a Bravecto tabletta jött be a legjobban, híre sincs a bolháknak, 3 hónapig hatásos bolhára és kullancsra is.
Ha kutyánk már megfertőződött a bolhával, akkor azt javaslom azonnal írtsuk ki őket valamilyen helyileg ható szerrel (pl Neostomosan ampulla) majd ezután tegyünk rá nyakörvet, cseppet, vagy épp adjuk neki a gyógyszert. Ezzel egyidőben persze a környezetét is fertőtlenítsük, erre akár a már említett Neostomosan is jó! Itt megjegyezném, hogy a Neostomosan ampulla nem alkalmas hosszútávú védekezésre, a kezelést követően az állatban lévő bolhák, peték elpusztulnak, de tovább nem hat, ha nem alkalmazunk más megelőző készítményt, nagyon hamar vissza fog fertőződni!

kullancs.jpg

Kullancs

 Az 1-4 mm nagyságú tojásdad alakú pókféle vérrel teleszívott állapotában akár testsúlya kétszázszorosára is megnövekedhet. Miután rávetette magát áldozatára, nyelvével érzésteleníti a kiválasztott bőrfelületet, majd az elülső lábával felvágja azt. Ezután lábaival lehorgonyozza magát, és ormányaival megkezdi a behatolást. A beágyazódás után eleinte csak a nyiroknedved szívja, majd 4-6 óra elteltével kezd vérszívásba. A hím kullancs néhány óráig, a nőstény azonban napokig is képes vért szívva a gazdatesten maradni. 
Általa terjesztett betegség a babesiózis, melynek kórokozója a Babesia canis, amely egy egysejtű parazita. A fertőzött kullancsok vérszívás közben oltják be a kórokozót a kutya szervezetébe. A lappangási idő tág (1-20 nap) határok között mozog, jellegzetes tünetei a magas láz, a bágyadtság, étvágytalanság és a vérfesték vizelés.A gyógykezelés hosszadalmas és a szövődményes esetekben sokszor sikertelen. Épp ezért a legfontosabb a megelőzés. A következő, szintén  kullancsok által terjesztett betegség a Lyme-kór, amit a Borrelia Burdorgferi nevű baktérium terjeszt. Kutyán kívül sok más állatfajt, illetve az embert is megbetegítheti. Jellegzetes tünetei az ízületek fájdalmassága és duzzanata a kullancscsípés után általában hetekkel-hónapokkal. A tünetek ezután néhány hétre eltűnhetnek, majd újra visszatérnek. Tipikus, a több ízületre kiterjedő gyulladás, amely a különböző ízületeken felváltva jelentkezik és ún. „vándorló sántaságnak” hívjuk. 
A kullancs elleni védekezés szinte megegyezik a bolha elleni védekezéssel, általában a boltban kapható szerek mindkét élősködőre hatásosak.

Az alapelv az, hogy nem fogadunk bolhás kutyát a kozmetikában, mivel ez nagy veszélyt jelent az összes többi kutyára is. Te sem szeretnéd ha kedvenced egy másik felelőtlen gazdi miatt fertőződne meg! Ezen felül ha a kozmetikában derül ki a baj, nekem mindent alaposan le kell fertőtleníteni, kipakolni a bútorokat, mert ezek a dögök bárhol megbújhatnak, ez mind plusz költség és rengeteg idő (ami általában nincs belekalkulálva, így egész nap csúszásban leszek) ! 
Kérem rendszeresen ellenőrizzétek kedvenceiteket! 

A Máltai selyemkutya

maltai_selyemkutya.jpg

 

A máltai selyemkutya bizonyíthatóan a legősibb kutyafajták egyike. Neve ellenére nem Málta szigetéről származik, ősei a Földközi- tenger kikötőiben és partjain éltek ahol egerekre és patkányokra vadásztak.

Kistermetű 20-25 cm marmagasságú 3-4 kg közötti (hivatalosan "mini" és "extra mini" méret ebben a fajtában sem létezik!), büszke, elegáns megjelenésű kutyafajta. Átlagos életkora 12-15 év. Az orrtükör, az ajkak és a szemhéjak feketén pigmentáltak. Fülei majdnem háromszög alakúak, lelógóak. A farok a hát meghosszabbodásában tűzött, nagy ívben a hátára hajlítva hordja. Szőrzete fehér, csillogó, fénylő, nehezen leomló, teljesen egyenes. Mozgása fürge, rövid, gyors lépésekkel. Nagyon inteligens, könnyen tanítható fajta, kedves, szeretetteljes, könnyen kijön más kutyákkal és gyerekekkel is.

 Amennyiben hobbi fazonra nyíratjuk, 6-8 hetente kell kozmetikába vinni. A hosszú szőrzetben tartás sok odafigyelést igényel,a rendszeres fésülés, megfelelő szőrápolás elengedhetettlen. 
Gyakran okoz problémát a könnyfolyás, ami következtében elszíneződik a szem alatti szőr. Az esetek többségében a szembe lógó szőr szakszerű eltávolítása nagyrészt megoldja a gondot. Segíthet még ha a kutya csapvíz helyett ásványvizet kap, illetve speciális fehér színű kutyáknak készült táppal etetik. A kozmetikában különböző helyi hatású kozmetikumokkal fedjük el a barnás foltokat.

13435586_1706795742908423_559280363972525127_n.jpg

 

Vigyázz! Kész! Tüzelés!

 

images.jpg

Lassan kezdődik a tüzelési időszak! Fontos hogy ismerjük a tüzelés folyamatát, hogy elkerüljük a nem kívánt szaporulatot!

A szuka kutyák általában évente kétszer tüzelnek, 6 havonta.Az első alkalom függ a kutya testméretétől, a kisebb testű kutyáknál már 7-8 hónapos korban megkezdődik az ivarzás, míg a nagyobb fajtáknál akár 1 éves kor utánra is kitolódhat. A tüzelés 3 hétig tart, 3 szakaszból áll, melyek a következők:

1. Szakasz: Előivarzás
 Ez a szakasz kb 7-10 napig tart. Ilyenkor észleljük hogy a péra megduzzad, a szuka gyakrabban vizel,       megjelennek az első vércseppek. A szuka viselkedése is megváltozik, gyakran engedetlen, ingerlékeny.Bár szagával már ekkor magához vonzza a kanokat, és flörtölnek, de magára még nem engedi, nem áll készen a párosodásra.

2. Szakasz: Ivarzás
A hüvelyváladék csökken és tisztul, világos színű lesz. Az ovuláció általában 10-12. napon következik be. A szuka egyértelmű jeleket küld, dörgölőzik a kerítéshez,így csalogatva a kant. Hátára görbíti, vagy félrecsapja a farkát. "Felveszi" a kant. Ha biztosra akarunk menni, a szuka progeszteron szintjének mérésével nagy valószínüséggel megjósolható a fedeztetés optimális időpontja.

3. Szakasz: Utóivarzás
Függetlenül attól hogy a vemhesülés megtörtént e vagy sem a nemiszerv visszanyeri eredeti állapotát. A kanokkal szemben, már nem olyan engedékeny, sőt ingerlékennyé válik. Abbamarad a vérzés.
Ha a megtermékenyítés nem történt meg, akkor következik egy hosszabb nyugalmi szakasz a következő tüzelésig.

Látható tehát hogy a szuka csak a tüzelés közepén, néhány napig fogamzóképes, de ennek pontos időpontját még állatorvos is csak többszöri vérvizsgálattal tudja megsaccolni. Éppen ezért ha nem szeretnénk kölyköket az egész tüzelés alatt figyeljünk oda a kutyánkra!
Emellett pedig mivel a szuka ivarzása alatt akár 15-20 petesejt is leválik, fennáll az úgynevezett "ráfedezés" lehetősége. Ez azt jelenti, hogy attól hogy egyszer egy kannal fedeztettük a szukánkat, másik kant is elfogad, így egy alomnak több apja is lehet.

Többféle fogamzásgátlási módszer is létezik, a legbiztosabb azonban az ivartalanítás! A régi mende-monda miszerint legalább egyszer szülnie kell a szukának hogy egészséges legyen, teljes mértékben elavult és alaptalan!
Az állatvédelem a saját állatunknál kezdődik! 

 

50460019_2204041193183873_5582250285457211392_n.jpg

 

 

A Yorkshire terrier

lg_artwork.jpg

Egyértelműen a legtöbbet látott vendég a kozmetikában a Yorkshire terrier,"Yorki". Nagyon népszerű fajta, a kis méretének és tetszetős külsejének hála. 

A fajtát a 19. században észak-Angliában, Yorkshierben tenyésztették ki, mégpedig eredeti feladatuk az üzemekben való egerészés. Ősei között vannak mára már kihalt fajták mint például Clydesdale és Paisley terrier, illetve a még ma is fellelhető Skye és Airedale terrier.

Terrier lévén nagyon önfejű és makacs, erős vadászösztönnel rendelkezik. Ezáltal nehéz tanítani is, meg kell keresni hogy mivel lehet az adott egyedet a leginkább motiválni. Vakmerő kutya, jó jelző és házőrző, nem riad vissza egy betörőtől sem, sőt gyakran problémát okoz a gazdinak, hogy semmitől sem félnek, akár egy náluk sokkal nagyobb kutyának is képesek nekimenni. Kölyökkorától kezdve következetes nevelésre, és megfelelő szocializációra van szüksége.Sajnos ma már annyian szaporítják a fajtát, hogy rengetegszer találkozunk külsőre nem típusos, ideggyenge egyedekkel. Gazdájához ragaszkodik, hűséges, nagyon kedves, vidám kutya, az idegeneket nem kedveli.

A Yorkshire terrier standard mérete kb 2,5-3 kg! A felső határ 3,2 kg-ban van meghatározva, bár alsó határ nincs az FCI (Fédération Cynologique Internationale) leírásában, azonban valójában a "mini" és "extra mini" méretek nem léteznek! Hivatalos tenyésztők általában 2 kg alatti egyedeket nem vonnak már tenyésztésbe. Valaki egyszer ezzel a kiváló marketinggel eladta a selejtes kiskutyákat és azóta is szárnyal az üzlet. Ugyanígy a színezetben is kizárólag a sötét acélkék (nem ezüstös kék) a nyakszirtcsonttól a faroktőig terjedő szőr az elfogadott. A mellen lévő szőrzet telt, világos tan színű. Az összes tan szőr tövénél sötétebb, mint a közepe táján, a vége felé pedig még világosabb. Szőrzete hosszú,selymes, tökéletese egyenes. Fülei kicsik, "V" alakúak és felállóak. Harapása ollós. Igazán hosszú ideig boldogítja gazdáját, átlagosan 14-16 évig élnek.

Kb. 6-8 hetente van szüksége kozmetikázásra, amennyiben nyíratja a gazdi. Ha valaki hosszú szőrben szeretné tartani, ennél is gyakrabban kell hordani. Rendkívül sokféle fazont lehet kialakítani, természetesen a kutya egyéni adottságait is figyelembe véve!

c1374e360b70c2c582d67332bdc4255d.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Google, www.fci.be FCI 86. standard, Yorksireterrier.hu

Kölyökkori kozmetika

 

 

 

pet-spa-grooming.jpg

Kölyök kozmetika

A kölyökkor minden szempontból meghatározó a kutya életében, hiszen ilyenkor ismerkedik meg a világgal, az ez idő tájt szerzett tapasztalatai alapján fog kialakulni a későbbi viselkedése. Ezért rettentő fontos a kiskutya szoktatása a kozmetikázáshoz!

Az első alkalom kb. 4 hónapos korra aktuális, amikor már befejezett a kölyökkori oltásprogram (ami 3 vagy most már elterjedőben van hogy 4 oltásból áll) Ez azért fontos mert a kozmetikában sok kutya megfordul ezért fokozott a fertőzésveszély is. Azok a betegségek amelyek ellen az oltásokat kapja, gyors lefolyásúak és gyakran halálos kimenetelűek. Előfordulhat hogy egy kis kozmetikázás mégis szükségessé válik még mielőtt kialakulna az oltások által a védettség. Jellemzően a szemek és a nemi szervek körüli szőrt kell eltávolítani. Ez esetben kivételesen az otthoni kozmetikázást szoktuk javasolni.
 
Tehát ha megkapta a kutyus az alap oltásait (veszettség elleni oltástól el szoktunk tekinteni, mivel olyan csekély az előfordulása, hogy elenyésző az esélye a fertőződésnek) akkor jöhet a kozmetikába. Sokat nem érdemes várni vele, mert az idő múlásával egyre nehezebben fog hozzászokni. Én azt javaslom az első kezelés 6 hónapos korig valósuljon meg. Az első alkalmakkor nem az a lényeg hogy a kiskutya profi frizurát kapjon, sőt ilyenkor még gyakran nem is nyírunk a testén csak a fején, lábain, talppárnák között, nemi szervek körül igazítunk, illetve fürdetni lehet igény szerint, hogy szokja a vizet és a hajszárítót is. A lényeg az hogy a kutyust ne sokkoljuk rögtön akár több órás kozmetikával, hanem fokozatosan szoktassuk hozzá a műveletekhez, hagyjuk hogy minket is megismerjen, ne tartson tőlünk. Ilyekor készülhet a gazdi jutalomfalattal, játékkal is, hogy pozitív élmény legye a kiskutya számára. Azt szoktam ajánlani hogy a beszoktatási időszak alatt ne teljen el két látogatás között 3 hétnél több. Tapasztalatom szerit 2-3 ilyen alkalom elég hogy megszokja a kutya  a helyzetet és tudja mi vár rá amikor a kozmetikába hozzák.  
Az ilyen módon szoktatott kutyákkal később nem szokott gond lenni, rövidebb ideig tart a kozmetika, nem stresszeli őket annyira mint azokat akiknél elmaradt a beszoktatás.

905681_1667519200169411_2382884966112485115_o.jpg

 

 Ha tetszett a bejegyzés oszd meg a véleményed, tapasztalatod itt vagy Facebookon! 

Új bio termékcsalád érkezett!

Azt gondolom, hogy szinte minden szakmában fontos a folyamatos képzés, fejlődés. Aki nem „halad a korral” az elbukik. Én is arra törekszem, hogy a saját szakmámban a legjobb legyek, és megvalósítsam, bemutassam Nektek amit csak lehet. Az elmúlt években nagy figyelmet kapott az egészséges életmód, a bio termékek, természetesen nem véletlenül!

Régóta tudjuk, hogy ami az emberi termékek terén megjelenik azt gyorsan lekövetik más iparágak is, így például a kutyakozmetikai termékek is. Egy német cégnek a „Hund & Herrchen”-nek sikerült egy olyan innovatív termékcsalásot kifejlesztenie amely bio, vegán, teljesen természetes összetevőkből áll, igazodik a kutya bőrének és mancsának a PH-értékéhez, mindezek mellett pedig kiválóan tisztít, és ápol is egyszerre. Ezek a forradalmi termékek az első minősített natúrkozmetikumok kutyák számára.

A bio samponok használatával kiküszöbőlhetők az allergiás reakciók, mint például a vakarózás. Minden termék más összetételü, de megtalálható bennük többek között a bio argánolaj, bio lenolaj, bio aloe vera és még sok más tápláló összetevő.

Ha tehát fontos számodra, hogy kedvenced is bio, natúrkozmetikumokkal legyen kezelve, kérd a szalonban a Hund & Herrchen termékeket!

FIGYELEM!                                                          
Fontos tudni, hogy mivel ezek a termékek nem tartalmaznak hozzáadott illatanyagot, a kutyusok nem lesznek olyan illatosak, mint az eddigi samponoktól.
Természetesen az régi, bevált kozmetikumok továbbra is elérhetőek!

1855_0.jpg

Igazak a hírek! Olvasd el!

Kedves Vendégeim!

Sokan már értesültetek róla, hogy ismét elkezdtem dolgozni. Igyekeztem minél előbb munkába állni, mert már többen is hiányoltatok, hűségetekért rendkívül hálás is vagyok! A kis fiam mindössze 4 hónapos, ezért nem tudok (és nem is akarok) teljes munkaidőben dolgozni. Ennek következménye, hogy a várakozási idő meghosszabbodott, minimum 2 héttel előbb kell bejelentkezni, ezzel kérlek számoljatok! Illetve ugyanezen okból kifolyólag hétköznap az utolsó időpont amikor még fogadni tudok vendéget délután 16 óra, hétvégén nem dolgozom, az teljes egészében a családomé! 

Szeretném feleleveníteni a "házirendet", melyet a múltban nem mindig tartattam be, de ezután erre is jobban oda fogok figyelni. Szeretném ha megértenétek hogy ez nem ellenetek irányul, a betartása a családom és a vendégek érdeke is!

1. Amennyiben az előre megbeszélt időpont mégsem felel meg, mindenképp jelezd telefonon vagy üzentben! Természetesen előfordulhat hogy véletlenül elfelejted, ezt egyszer el is tudom fogadni, többször azonban már nem! Lehet hogy más szívesen jött volna helyetted, és a kiesett időt a családomtól vettem el feleslegesen.

2. Maximum 15 perces késést tudok elfogadni, ezt meghaladóan már új időpontot kell kérni! A kozmetikában szoros időbeosztás van, pontosan azért hogy minél többen tudjatok jönni és ne kelljen olyan sokat várni időpontra. Ha te késel, én is csúszásban leszek és mindenki másnak miattad kell várnia.

3. A házunkon jelenleg is felújítási munkálatok folynak, ezért bizony van törmelék, jövés-menés, az udvar nem valami rendezett, mindezek ellenére arra szeretnélek kérni titeket hogy a kutyusotok egészségügyi sétáját ne az udvaromban végezzétek!! Ha az egyik kutya odajelöl, akkor az összes többi is oda fog függetlenül attól hogy tényleg kell-e neki vagy nem. És persze nem szeretném ha a gyerekem később majd ott játszana, ahova a vendég kutyusok odacsináltak! Ha nem tudod kordában tartani kedvenced, akkor vedd fel.

4. Az előző pontban kifejtettek miatt kérlek jelezd előre, ha a kutyus bolhás, vagy élősködői vannak!! Az ilyen kutyák után az egész üzletet fertőtleníteni kell (és ha az udvaromban sétáltatod persze azt is!), hogy a következő vendég ne kapja el, és nem szeretném ha a saját kutyáim is bebolhásodnának! Ezért ilyenkor vedd fel a kezedbe a kutyádat ha bejössz az udvarba hogy ne tudjanak a bolhák szana-szét ugrálni. Tudom hogy nehéz az élősködőket kiírtani, de nem lehetetlen! A felelős állattartáshoz hozzátartozik az élősködőmentesítés is!  A bolhás kutyák kozmetikai kezelésére 1000.-Ft felárat számolok fel, ami nem jelenti azt hogy otthon utána nem kell lekezelni az állatot!

5. Kutyusodnak érvényes kötelező oltásokkal és féreghajtással kell rendelkeznie, mely adott esetben számonkérhető az oltási könyv bemutatásával!

6. Bejelentkezni hétköznap nyitvatartási időben (8:00-17:00) telefonon vagy üzenetben lehet. Időpont foglalás minden esetben szükséges!!

7. Tüzelő szukát nem tudok fogadni, mert az utána következő kutyusok érzik a szagot és meg lesznek őrülve! Vagy ha előre jelzitek akkor utolsónak írjuk be.

 

A szabályok betartása mindenki érdeke! Aki nem hajlandó betartani ezeket az alapvető kéréseket, azt sajnos nem tudom fogadni. Köszönöm a megértéseteket!

Tenyésztés vs. szaporítás

Először is szögezzük le a különbséget a tenyésztés és a szaporítás között! A tenyésztő célja a fajta nemesítése, oly módon hogy csak a fajta legjellegzetesebb (fajtastandardban meghatározottaknak leginkább megfelelő), örklődő betegségektől mentes, egészséges egyedeket tenyészt tovább. A szaporító nem szűri a betegségekre a kutyáit, legtöbb esetben törzskönyvvel sem rendelkeznek, így a fajtatisztaság sem garantált.

„Miért kerül olyan sokba egy törzskönyves kiskutya?”

Ahhoz hogy minőségi kiskutyákat tenyésszünk, először is kell minimum egy szuka kutya, amely tökéletes a továbbtenyésztésre (tehát megfelel a fajtastandardban előírtaknak, származása kiváló) tehát már maga a szuka is nagyon sokba kerül, főleg ha ritka fajtáról van szó, és esetleg külföldről kell behozni. Kell hozzá keresnünk egy megefelelő kant, amennyiben az nem saját, a fedeztetésért is fizetnük kell, a közhiedelemmel ellentétbe, itt csak ritkán működik a „majd kölyök visszaadással fizetek” rendszer. A fedeztetés ára kb. annyi amennyiért majd várhatóan egy kutyakölyköt értékesíteni lehet. Regisztrálnunk kell a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületénél, melynek éves díja, 9000.- Ft, illetve a tenyésztendő fajta fajtaklubjánál, itt az éves tagsági djak vátozóak, 8-15.000.-FT Ki kell váltanunk egy kennelnevet, melynek díja 30.000Ft. A kutyánkat tenyésszemlére kell vinni, ami átlagosan 10.000Ft-ba kerül, előtte pedig el kell végeztetnünk a kötelezően előírt egészségügyi szűréseket, ez fajtánként változó,a leggyakrabban végzett szűrőviszgálatok  a csípő ill. könyökdiszplázia-, a váll-, a térd-(vagy más néven patellaficam), a spondylózis-,  az örökletes szembetegségek- , PRA-, az ultrahangos szívszűrés-,a műszeres hallásvizsgálat-, légcsőszűkület-, a vesediszplázia-, cisztás vesebetegség-,  ill. a genetikai-( vérből megállapítható örökletes betegségek) szűrővizsgálatai. Ezek kb 30-50.000 Ft-ba kerülnek. Ideális esetben a kutyusunkat nem csak tenyésszemlére visszük, hanem kutyakiállításokra is, melyeken nevezési díj van, ez pár ezer forinttól néhány tízezerig is terjedhet. Ezeken kívül persze a megszületett kölyköknek oltások, féreghajtás, chip kellenek. Kihangsúlyoznám hogy a kölyköket törvényileg csak 8 hetes kortól lehet elválsztani az anyukájuktól, akkor is ha addigra már szépen esznek, a megfelelő fejlődésükhöz elengedhetetlen, hogy az előírt ideig a szukával maradjanak! A chippet is törvény írja elő tulajdonosváltozás esetén, tehát ha valaki úgy ad el egy kölyköt hogy nincs benne chip, törvényt szeg!! Maga a törzskönyv kiváltása pedig 6000.-Ft-ba kerül kutyánként.
Így talán valamelyest érthető, hogy miért nem kapni 10-20ezerért törzskönyves kutyát.

Nagyon fontos megérteni, hogy miért kell a törzskönyv. A törzskönyv garancia arra hogy valóban azt kapjuk a pénzünkért, amit vásárolni szeretnénk. Fajtájára jellemzően fog kinézni, nem szenved örökletes betegségekben. Amikor a vasárnapi vásárban veszünk kutyát egy autó csomagtartójából, jó esetben oltási könyvvel, 1-2 oltással (ami talán hamis) igazából zsákbamacskát veszünk. Kölyökként még nem tűnnek fel a kisebb eltérések a kinézetben, nem bánjuk ha esetleg nem áll még a füle. Hiába nézzük meg a szülőket (persze csak képen, ami talán nem is róluk készült) mert a küllemi hibák más ősökről is visszaüthetnek, ami esetleg a szülőkön nem látszik. Ha ilyen helyről veszünk kutyát ne lepedjünk meg ha az első kirándulás rögtön az állatorvoshoz vezet, mert bolhás, parvós stb.. A kozmetikában jól megfigyelhető milyen különbségek vannak elvileg egyazon fajta kutyák között, sokszor durva küllemi hibával, gyenge idegrendszerrel rendelkeznek. Persze mire ezek a hibák megmutatkoznak, már megszeretjük a kutyát nem dobjuk ki,nem adjuk tovább stb. de mégsem azt kaptuk amit szerettünk volna, hanem egy keveréket. Akkor már érdemesebb lett volna egy menhelyről megmentenünk egy kutyust.

És végezetül nem értem, hogy miért sokalnak 10-20 ezer forintot is egy kutyáért ami, társa, családtagja lesz az embernek 10-15 évig!

Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy ne támogassa a szaporítókat azzal hogy tőlük vesz kutyát. Ha nincs annyi pénzed hogy tenyésztőtől vásárolj keresd fel a fajtamentéseket vagy menhelyeket!
Kérlek ne gyártsatok a világra felesleges szaporulatot, mert cuki, mert „egyszer ellenie kell a szukának”, mert nyersz rajtuk 5-10 ezer forintot, vagy mert egyszerűen nem vagy hajlandó kiivartalanítani. A menhelyek dugig vannak cuki, nagyon szomorú kutyákkal akik csak egy meleg fekhelyre, némi ételre és nagyon sok szeretetre vágynak.

yorkie-russell.jpg

nevtelen.png

süti beállítások módosítása