Négylábúakkal az élet

Négylábúakkal az élet

Olvasd el, Téged is érint!! Újabb mérföldkő a kozmetika életében!

2016. szeptember 19. - Groomer

x354-q80.jpg

 

Kedves Vendégeim!

A legtöbben már tudjátok a nagy hírt, miszerint babát várok. Az örömhöz azonban némi bánat is társul, egy időre abba kell hagynom a munkát. A trónörököst december 3.-ára várjuk, így csak novemberig fogok dolgozni, addig is már csak kisebb kutyusokat tudok vállalni (max. spániel méret) Várhatóan tavasszal tudok újra munkába állni, de nagyban fog függeni a babától is, a kozmetika oldalán majd jelezni fogom, hogy mire számíthattok. Próbáltam kollégát keresni magam helyett, de sajnos nem találtam olyat akire nyugodt szívvel rábíztalak volna Titeket. 
Ha tanácstalanok vagytok, hogy ezután hova vigyétek kedvenceteket, keressetek meg bátran, pécsi kollégákat tudok ajánlani.

Tehát aki szeretne hozzám jönni, az októberben még megteheti, utána már csak tavasszal találkozunk!
Köszönöm a megértéseteket!

dreamstime_s_37490023.jpg

 

Hétvégi beszámoló

Rendkívül fontosnak tartom a szakmai továbbképzéseket, előadásokat, szemináriumokat, melyekkel biztosított a folyamatos fejlődés és ezáltal az újabb igények /követelmények maximális kielégítése is. Véleményem szerint ez alapköve minden szakmának a fennmaradása érdekében.
A jó kutyakozmetikus pedig mi mást is csinálna hétvégente, ha nem ilyen szakmai foglalkozásokra járna... 

A hétvégén egy nagy múltú, de Magyarországon viszonylag új kutyakozmetikai márka előadásán / termékbemutatóján vettem részt. Név szerint az ARTERO márkáról van szó. A megszokott samponok és balzsamok mellett különleges, speciális kozmetikumaik is vannak, melyek egyedülállóak a szakmában. 
Azon túl hogy részletesen megismerhettünk minden terméket, a gyakorlati alkalmazásukat is megmutatták.

westi_artero.png

artero.jpg

 

Sikerült zsákmányolnom néhány szuper cuccot, amik segítségével kedvenceitek még csinosabbak lehetnek!

20160425_101419_1.jpg

Így védd meg kedvencedet az élősködőktől!

Úgy tűnik beköszöntött a tavasz végre, ezzel együtt azonban újra felelevenednek a kullancsok, bolhák is. Sokan kértek tanácsot tőlem, hogyan tartsátok távol az élősködőket kedvenceitektől.

Legelőször szeretnék néhány dolgot leszögezni, ami sokak számára nem egyértelmű.
Az hogy bolhaírtó samponnal fürdetitek a kutyusotokat nem védi meg őket!! A bolhaírtó sampon, csak ideiglenes, és általában csak az élő bolhára hat, gyakran nem is öli meg csak elkábítja őket, így könnyebb kiszedegetni, de ha megszáradt a kutya már nem hat, tehát önmagában ez nem elég! 
Ha a kedvencünk bolhás nem csak őt kell kezelnünk, hanem az egész környezetét le kell fertőtleníteni (a ruháit, takaróit kimosni, lakást alaposan kitakarítani...) hogy ne fertőződjön vissza. A környezetre használhatunk kifejezetten erre a célra kitalált spray-ket, vagy én meleg szívvel tudom ajánlani a "Neostomosan" ampullát, ami elpusztítja az élő bolhákat és a petéiket is, sőt az atkákra is jó. (Állatpatikákban lehet kapni ezt az ampullát, eléggé büdös de nagyon hatásos! 1,5-2 liter vízben kell feloldani és ezt fújhatjuk a kutyára is és a környezetére is, kb 500-600 Ft-ba kerül.)

Mit használjunk a kutyára?

Számos nyakörv és spot-on (csepp) közül válogathatunk, az az igazság hogy mindenkinek más válik be, ki kell tapasztalni. Én inkább nyakörv párti vagyok, mert folyamatosan hat, ha fürdetni akarunk akkor csak egyszerűen levesszük és utána visszarakjuk és ugyanolyan jó, a csepp viszont minden fürdetésnél veszít hatékonyságából. Ha márkát kéne mondanom Foresto, Frontline, vagy Fypryst ami jó szokott lenni.

Van azonban néhány házi praktika is, ami beválhat.
Kullancs ellen nagyon hatásos a geránium illóolaj, ezt ugyan úgy kell alkalmazni mint a spot-on-t a nyakára kell cseppenteni 1-2 cseppet. Én előszeretettel alkalmazom pl kirándulások előtt,így nem szokott gond lenni a kullancsokkal.
A bolhák ellen készíthetünk spray-t. Fél csésze almaecetet, fél csésze zöld teát kell összekeverni egy csésze desztilált vízzel, és ezzel permetezzük be időnként a kutya bundáját.


fb_img_1454131165579.jpg

FRISS!
Megjelent egy új gyógyszer a piacon, kullancsok és bolhák ellen. A neve Bravecto, valóban nagyon hatásos, mivel belsőleg hat nem kell aggódnunk hogy a fürdetéssel, úsztatással veszít a hatékonyságából. 3 hónapig véd, nem olcsó, de megéri!!

Élősködőmentes kellemes tavaszt kívánok nektek! :)

Házi készítésű jutalomfalat

A házi készítésű kutyakekszek egészségesebbek, és olcsóbbak is mint a boltban vásároltak. Elkészítésük egyszerű, és a recept a végtelenségig variálható kedvencünk szájíze szerint. Bátran kísérletezzetek! ;)

Hozzávalók:

- 1 csésze teljes kiőrlésű liszt
- 1,5 csésze kukoricadara
- 2 teáskanál szódabikarbóna
- 0,5 dl olaj
- fél csésze lenmag darálva (ettől szép lesz a kedvencünk szőre/bőre, de el is hagyhatjuk)
- 2 sárgarépa lereszelve 
- 1 evőkanálnyi menta nagyon apróra vágva (ez frissíti az ebek leheletét, de ez is opcionális)
- húsleves alaplé 

Így készítsd el:

1. A darált lenmagot kb. 3x-os mennyiségű húsalaplével keverd el, és hagyd állni 5 percig.

2. Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd a sárgarépát, és a mentát

3. A megduzzadt lenmaggal és az olajjal együtt gyúrd össze az egészet lágy tésztává, majd pihentesd a hűtőben fél órát.

4. Nyújtsd ki és szaggasd ki, lehet használni bármilyen kiszúróformát, de akár csak simán egy késsel csíkokra vagy kockákra vágni.

5. 150 fokon süsd 40 percig, amíg kemény és aranybarna nem lesz.

Ez egy alaprecept, nyugodtan tehettek bele még pluszban amit gondoltok, vagy a sárgarépát lehet helyettesíteni almával, csirkehússal, de szinte bármivel amit a kutyusotok szeret. 

Jó sütögetést! ;)

Miért érdemes a rövid szőrű kutyámat kozmetikába vinni?

Gyakran előfordul, hogy amikor a vendégek a kutyakozmetika képgalériájában rövid szőrű ebekről találnak képet, nagyon meglepődnek, és nem értik miért hozza valaki hozzám ilyen kutyusát, hiszen őket "csak fürdetni kell". Valójában azonban nem csak ebből áll a dolog. De mit is tehetek én a rövid szőrű kutyákért?

Előszőr is megemlíteném, hogy aki rövid szőrű kutyát tart a lakásban gyakran rosszabbul jár mint aki hosszú szőrű társat választ, ugyanis a lakás viszonylag stabil klímája miatt nem csak évente kétszer, hanem egész évben vedlenek. Ráadásul az apró szúrós kis szőröket sokkal nehezebb felporszívózni, mivel belefúródnak a szőnyegbe, kanapéba, még a ruháinkba is. Ezért bár azt gondolnánk a rövid szőrű eb a legpraktikusabb a lakásban való tartásra, sajnos nem így van.

Tehát a szóban forgó kutyáknál először speciális eszközökkel eltávolítom az elhalt szőröket. 

blog.png

Ahogy a képeken is látszik el sem tudjuk képzelni mennyi szőr kijöhet ilyenkor. Ha ez nincs ilyen formában eltávolítva, akkor mind a lakás bútorain végezte volna. Ezek után jön egy alapos fürdés, bűzmirigy tisztítás, aztán a szárítás és végül itt is elmaradhatatlan a karomvágás, fül-, és szemtisztítás. 

Tehát ha már elegetek van abból, hogy a lakásban mindenütt kutyaszőr van, javaslom látogassátok meg a kutyakozmetikust. :)

Mi történik a kutyakozmetikában?

Az alábbiakban egy komplett kutyakozmetikai kezelés lépéseit olvashatjátok, hogy minden kedves gazdi tisztában legyen azzal, mi is történik ilyenkor, miért van akár 1,5-2 órán át a kutyus a kozmetikában.

1. Lépés: Fésülés-bontás: Legelőszőr átkefélem a kutyusok szőrét, kibontom az esetleges csomókat. Ez egy nagyon fontos rész, egyrészt mert szépen megnyírni csak a teljesen csomómentes szőrt lehet, másrészt a fürdetés során az elmaradt csomó akár duplájára is nemezelődhet, amelyet jóval nehezebb kibontani. Ezt az 1.lépést csak abban az esetben lehet kihagyni, ha a kutyust úgynevezett egészségügyi nyírásra hozzák. (erre általában akkor kerül sor ha a kutyus már nagyon elhanyagolt állapotban van, ilyenkor nincs mese, sajnos nagyon rövidre kell nyírni a pácienst)

2. Lépés: Előnyírás/Trimmelés: A teljesen csomómentes szőrt nagyjából lenyírom a kívánt fazonra. Ennek praktikus okai vannak, minél kisebb szőrben fürdetem a kutyust annál kevesebb ideig tart a fürdetés, és a szárítás is.
20150512_175231.jpg

3. Lépés: Fürdetés: A fürdetés mindig a szőrzetfajtának megfelelő samponnal történik. A samponozás után a selymes szőrű kutyák balzsamot is kapnak. (a bűzmirigy tisztítása fürdetés közben történik)

4. Lépés: Szárítás: Az alapos fürdés után következik a kiszárítás, nagyon fontos hogy egyenesre szárítsuk a szőrt, mert csak így lehet majd szépen készre nyírni.

5. Lépés: Karomvágás-Fülszőrszedés: A kutyák karmait visszavágom (fontos megemlíteni, hogy a karmokban kis erek és idegek vannak, tehát nem akkorára vágom amekkorára akarom! Sokszor találkozom olyan esettel, hogy bár a karom ránézésre hosszúnak tűnik, mégsem lehet belőle sokat vágni, mivel az erek és idegek már előrenyúltak.) A legtöbb hosszú szőrű kutyának a fülében is nő szőr, ezt sajnos muszáj eltávolítani (kitépni), mivel ha ott marad komoly problémát is okozhat (pl fülgyulladást) Brutálisnak tűnik, de körülbelül csak annyi fájdalommal jár, mint nekünk a szemöldökszedés.
karomvagas.png

6. Lépés: Készre nyírás/trimmelés: Az egyenesre kiszárított szőrt mégegyszer átnyírom, kialakítom a végleges formát.
20150512_193609.jpg

A nulladik mérföldkő - Első bejegyzés

Először is üdvözöllek a blogon!!

Az első bejegyzés rendhagyó lesz, mert ez rólam fog szólni. Ígérem nem sok ilyennel találkoztok majd. 
Bevallom, kezdetben nem tartottam fontosnak a bemutatkozást, mivel úgy gondoltam, a gazdik nem barátkozni jönnek hozzám, a kutyák pedig ugye nem tudnak olvasni... Mégis azt tapasztaltam, hogy a vendégeim kíváncsiak rám, a szakmai előéletem és a munkáim mellett a természetemre, saját életemre, és a véleményemre is. Persze lehet, hogy rosszul ítéltem meg, és csak bájcsevegtek velem. Nos akkor aki nem kíváncsi rám ne olvasson tovább.
12742626_10154655918494768_7070814023021260368_n.jpg

Tehát amit érdemes tudni rólam:
1993-ban születtem Pécsett, falun nőttem fel, és bár hagyományos falusi állattartással nem foglalkoztunk, mióta az eszemet tudom imádom az állatokat. Szinte mindegyiket, ez alól kivétel a pókszázlábú és a büdösbence, melyek kisebb idegösszeomlást váltanak ki belőlem még ma is. Nagyjából az egész kisgyerekkoromat egy kutya kísérte végig, Artúrnak hívták egy hatalmas rottweiler, 11 évig volt velünk. Nemsokkal azután, hogy Ő itthagyott minket, az udvarunkba besétált egy kis drótszőrű tacsiszerű keverék eb, óriási pocakkal, aki aztán nem is volt hajlandó távozni. Valószínüleg kidobták szegényt, és mivel miénk az utolsó ház a faluban ide sétált be. Két hétre rá meg is születtek a kiskutyák, ha jól emlékszem 7 kölyök lett. A kis drága mamakutya nem élt éppen jó keresztényi életet, habzsolta a férfiakat, ahány kiskutya volt, annyi apja is lehetett.. 6 kicsinek sikerült jó gazdit találni, a hetedik picúrka megmaradt nekünk, mára már 10. évét tapossa, az anyuka rég eltávozott. A szóban forgó 10.éves négylábú "Liza", róla még hallani fogtok. Liza "felnevelt" egy újabb rottit, Ő is már 5 éves, jobb házőrzőnk nem is lehetne.
A kutyák jöttek, és sajnos mentek is, közben gimnáziumba jártam, különböző diákmunkákat vállaltam, aztán elkezdtem a közgazdasági egyetemet, és bár éreztem hogy ez nem teljesen az én utam, azért erőltettem pár évig. Egyszer azonban megfogalmazódott, hogy valami szakmát is célszerű lenne tanulni, hamar rá is találtam a kutyakozmetikusi pályára, rögtön tudtam hogy ez a nekem való hivatás. 2014-ben kezdtem a gyakorlatot egy Pécsi kutyakozmetikába. Lelkes voltam, igyekeztem minden trükköt ellesni, élveztem a "munka" minden momentumát, na jó nem mindet, a bűzmirigy tisztítása azért nem e legkellemesebb feladat. 2015 februárjában szereztem meg a bizonyítványomat, ugyanezen év májusában pedig meg is nyitottam első saját kozmetikámat (ez itt a reklám helye) a Top-Dog kutyakozmetikát Szentlőrincen. 
Nagyon szeretem a munkámat, ami egyben a hobbimmá is vált, élvezem hogy a saját vállalkozás által a magam ura vagyok. Imádom a négylábú vendégeimet és azt hiszem általában ők is kedvelnek, azért akadnak kivételek, de igyekszem megszerettetni magam velük.
Viszonylag kevesen ismerik a kutyakozmetikusi szakmát, ezzel a bloggal az a célom, hogy hiteles képet kapjatok a munkámról, de persze azért lesznek mindenféle kutyával kapcsolatos érdekes bejegyzések is.

Köszönöm, hogy erre jártál! :) 

süti beállítások módosítása