Először is üdvözöllek a blogon!!
Az első bejegyzés rendhagyó lesz, mert ez rólam fog szólni. Ígérem nem sok ilyennel találkoztok majd.
Bevallom, kezdetben nem tartottam fontosnak a bemutatkozást, mivel úgy gondoltam, a gazdik nem barátkozni jönnek hozzám, a kutyák pedig ugye nem tudnak olvasni... Mégis azt tapasztaltam, hogy a vendégeim kíváncsiak rám, a szakmai előéletem és a munkáim mellett a természetemre, saját életemre, és a véleményemre is. Persze lehet, hogy rosszul ítéltem meg, és csak bájcsevegtek velem. Nos akkor aki nem kíváncsi rám ne olvasson tovább.
Tehát amit érdemes tudni rólam:
1993-ban születtem Pécsett, falun nőttem fel, és bár hagyományos falusi állattartással nem foglalkoztunk, mióta az eszemet tudom imádom az állatokat. Szinte mindegyiket, ez alól kivétel a pókszázlábú és a büdösbence, melyek kisebb idegösszeomlást váltanak ki belőlem még ma is. Nagyjából az egész kisgyerekkoromat egy kutya kísérte végig, Artúrnak hívták egy hatalmas rottweiler, 11 évig volt velünk. Nemsokkal azután, hogy Ő itthagyott minket, az udvarunkba besétált egy kis drótszőrű tacsiszerű keverék eb, óriási pocakkal, aki aztán nem is volt hajlandó távozni. Valószínüleg kidobták szegényt, és mivel miénk az utolsó ház a faluban ide sétált be. Két hétre rá meg is születtek a kiskutyák, ha jól emlékszem 7 kölyök lett. A kis drága mamakutya nem élt éppen jó keresztényi életet, habzsolta a férfiakat, ahány kiskutya volt, annyi apja is lehetett.. 6 kicsinek sikerült jó gazdit találni, a hetedik picúrka megmaradt nekünk, mára már 10. évét tapossa, az anyuka rég eltávozott. A szóban forgó 10.éves négylábú "Liza", róla még hallani fogtok. Liza "felnevelt" egy újabb rottit, Ő is már 5 éves, jobb házőrzőnk nem is lehetne.
A kutyák jöttek, és sajnos mentek is, közben gimnáziumba jártam, különböző diákmunkákat vállaltam, aztán elkezdtem a közgazdasági egyetemet, és bár éreztem hogy ez nem teljesen az én utam, azért erőltettem pár évig. Egyszer azonban megfogalmazódott, hogy valami szakmát is célszerű lenne tanulni, hamar rá is találtam a kutyakozmetikusi pályára, rögtön tudtam hogy ez a nekem való hivatás. 2014-ben kezdtem a gyakorlatot egy Pécsi kutyakozmetikába. Lelkes voltam, igyekeztem minden trükköt ellesni, élveztem a "munka" minden momentumát, na jó nem mindet, a bűzmirigy tisztítása azért nem e legkellemesebb feladat. 2015 februárjában szereztem meg a bizonyítványomat, ugyanezen év májusában pedig meg is nyitottam első saját kozmetikámat (ez itt a reklám helye) a Top-Dog kutyakozmetikát Szentlőrincen.
Nagyon szeretem a munkámat, ami egyben a hobbimmá is vált, élvezem hogy a saját vállalkozás által a magam ura vagyok. Imádom a négylábú vendégeimet és azt hiszem általában ők is kedvelnek, azért akadnak kivételek, de igyekszem megszerettetni magam velük.
Viszonylag kevesen ismerik a kutyakozmetikusi szakmát, ezzel a bloggal az a célom, hogy hiteles képet kapjatok a munkámról, de persze azért lesznek mindenféle kutyával kapcsolatos érdekes bejegyzések is.
Köszönöm, hogy erre jártál! :)